Kineziológus, asztrológus: Budapest, XIII. Váci út 56-58. és Nagykőrös, Dezső Kázmér u. 3.

Kérdése lenne? Hívjon bátran! +36 20 267 4846

Gyöngyház 
Budapesti és nagykőrösi helyszínen: Budapest - Kecskemét - Cegléd - Tiszakécske - Lajosmizse - Nagykőrös- Szolnok és vonzáskörzetében

A nyugati orvoslás a géneket, az ideg-, a keringési- és az immunrendszert tekinti az egészségünkért elsősorban felelős tényezőnek. A betegség az ezen rendszereken belüli diszfunkció vagy sérülés eredménye.

Az egészség keleti szemlélete a nyugati test szemléletet egészíti ki az elme és a lélek szemléletével. Az elme gondolatokkal, hitekkel és emlékekkel van teli.

A lélek – legalábbis részben – a meridiánokként ismert energia csatornákon áramló Csí energiája. Az agy neurális hálózatán belül a szokásból eredő gondolkodási módok, a világgal és emberekkel szembeni reakcióink, ismételt energetikai kisüléseket hoznak létre.

Ezek a kisülések az idegrendszeren belül befolyással vannak a Csí áramlására és esetleg meg is szakítják azt.
Ez az elme és a test kapcsolata.
Ez az, ahogy a stressz hat ránk.

Tehát, ha az egyén beteg, az azért van, mert energetikailag megalkotta ennek a lehetőségét.
Amit az egyén nem vonz magához, azt nem kap meg.

A Csí energiája a meridiánok (energia vezetékek) vonalán elhelyezkedő akupunktúrás pontok stimulálásával, megváltoztatható. Ez a stimulálás kiváltja az agyban lévő neurális hálózatok aktiválódását. Ezek ugyanazok a neurális hálózatok, amelyeket a gondolkodásunk aktivál.

A meridián pontok megfelelő sorrend és kopogtatási szám szerinti stimulálása visszafordítja és normalizálja a betegség forrásául szolgáló nem megfelelő energia mintákat.

Mint kineziológus, a fenti technikát kineziológiai oldásban végezzük el, felerősítve annak eredményességét.

-    Meghatározzuk a problémát.
-   Megkeressük – kineziológiai módszerekkel – a problémához tartozó negatív érzelmet.
(A negatív érzelem elraktározódik a sejtjeinkben, különböző tüneteket, érzéseket váltanak ki.)
Ahhoz, hogy a negatív érzést kimozdítsuk, meghatározott mennyiségben, helyen és sorrendben kopogtatási technikát alkalmazunk a megfelelő akupunktúrás pontokon.
-    Ezután megkeressük – szintén kineziológiai módszerekkel -, hogy van-e valakivel kapcsolatban elraktározott harag az üggyel kapcsolatban.
-   Ha igen, elvégezzük az adott korrekciót.
-   Ha szükséges, a múltban is meghatározzuk a témához kötődő eseményt, érzelmeket – szintén kineziológiai módszerekkel -, amit ugyancsak a speciális akupunktúra pontok kopogtatásával oldunk.
-   Majd szintén kineziológiai módszerekkel ellenőrizzük, hogy a kliensben beindultak-e az öngyógyító folyamatok.
-    Otthonra megerősítésként odaadjuk az oldásban meghatározott kopogtatási sémát, ami a kliens betegségének forrásául szolgáló, nem megfelelő energiamintákat oldja.
Az oldás során kiemelten foglalkozunk azzal az érzelemmel, amit haragnak nevezünk.
Miért?
Kimutatott tény, hogy az emberi érzelem, amit haragnak nevezünk, óriási problémákat okoz, mind érzelmi, mind fizikai szinten.
Tartós felhalmozása és fenntartása a legsúlyosabb betegségek okozója lehet.
Sokan hallottunk már csodás gyógyulásokról, amikor is az történt, hogy a kliens egy régen hordozott haragtól szabadult meg úgy, hogy megbocsátott.
Figyelem! A harag lehet saját magunk ellen irányuló is.

A fenti kezelést önmagában is és esetleg a többi szükséges kezelésekkel együtt is alkalmazom.

Várom jelentkezésed!

Vedd fel a kapcsolatot velem! Kineziológia kezelés szakmai tapasztalatommal segítelek. Küld el érdeklődésed!

 

 

Visszajelzések korábbi kineziológiai kezelés résztvevőktől

Név:  Hanna
Foglalkozás: személyi asszisztens
Életkor:32

1.Kérem, röviden írja le, milyen probléma megoldásáért fordult hozzám?
Önértékelési problémákkal és önbizalomhiánnyal küzdöttem. Szerettem volna rendbe tenni a kapcsolatomat saját magammal, és felépíteni egy egészséges, magabiztos önképet.

2.Mi az, amit szívesen megosztana másokkal, a konzultációkkal kapcsolatban?  Mit adott Önnek a kezelés/konzultáció?
Adri rengeteg fontos dologra rámutatott, amit magamtól észre sem vettem korábban, és sok mindent tanultam magammal kapcsolatban is. Nagyon sok hasznos tanácsot kaptam arra vonatkozóan, hogyan legyek „jóban” magammal, mik az erősségeim, amikre építhetek, és mi az, amire oda kell figyelnem ahhoz, hogy ne essek vissza. Mindent megoszthatok, ami a lelkemet nyomja vagy aggaszt, és semmit sem hagyunk megoldatlanul.

3.A mai felgyorsult világban özönlik az információ a reklám az emberekre, sokan szeretnék megtalálni azt a terapeutát, helyet, módszert, ahol segítséget kaphat.
Hogyan mutatná be –néhány mondatban – egy kereső embernek F. Deákné Balla Adrient, mint asztrológus-kineziológust és munkáját?
Úgy gondolom, hogy Adri hatalmas szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezik, türelmes és nyitott. Nincs olyan kérdés, probléma, amit ne lehetne megosztani vele, a segítségét kérni. Közel 10 éve rendszeresen járok hozzá konzultációra, és ez alatt az idő alatt hatalmas szerepe volt abban, hogy az énképem helyreálljon, egészséges önbizalomra tegyek szert, és felismerjem a bennem rejlő képességeket. Ez pedig hozta magával, hogy olyan eredményeket értem el ez alatt a 10 év alatt, amit annak idején el sem tudtam volna hinni magamról.

4. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak?
Próbálj ki egy konzultációs alkalmat! Adri egy megértő, kedves és végtelenül támogató személyiség, aki már az első konzultáció során is rengeteg hasznos dolgot, tanácsot tud megosztani veled, hát még ha rendszeresen jársz hozzá! Nála biztosan jó kezekben leszel! 

5. Üzenet F. Deákné Balla Adrien számára:
Hálásan köszönöm a sok-sok segítséget!

Név: :Sz. Panni
Foglalkozás: életmódtanácsadó
Életkor:60

1.Kérem, röviden írja le, milyen probléma megoldásáért fordult hozzám?
Az életem jelentős fordulópontján vagyok, voltam, és a múltban megélt érzelmek, az elengedés, a megengedés problémát okozott: válás, felújítás, házeladás, új ház vásárlása, költözés, munka(hely)váltás, teljes körű önállóságra váltás…

2.Mi az, amit szívesen megosztana másokkal, a konzultációkkal kapcsolatban? Mit adott Önnek a kezelés/konzultáció?
Magam is segítői pozícióban vagyok, ezért nem oly könnyű engem bevinni a zsákutcába: nekem is akarnom kell - itt akartam, és a tökéletes vezetést, illetve kulcsszavakat kaptam hozzá! Segített magamba nézni, és olyan mélységet bejárni, amit magamtól nem tudtam.

3.A mai felgyorsult világban özönlik az információ a reklám az emberekre, sokan szeretnék megtalálni azt a terapeutát, helyet, módszert, ahol segítséget kaphat.
Hogyan mutatná be –néhány mondatban – egy kereső embernek F. Deákné Balla Adrient, mint asztrológus-kineziológust és munkáját?
’A’ legfontosabb (szerintem!)az ’értő figyelmes hallgatás’, és jegyzetel, hogy a ’monológ’ után a segítséget kérő számára feltehesse a tökéletes kérdést. Többet kérdez, mint kijelent, és inkább összegez, majd a monológ alapján tapasztalt irányvonalban ad instrukciót. A ’gyógyulás’ folyamatát teljes mértékben rábízza a segítséget kérőre, elvárás mentesen kísér! Nagy tudással, rendszer-szerű látásmóddal, empátiával, türelemmel rendelkezik.

4. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak?
Minden rendben van! A gyógyulásra is elérkezik az IDŐ, akkor majd meglesz a konzultációs időpont, és oda is fogsz érni!

5. Üzenet F. Deákné Balla Adrien számára:
Végtelenül hálás vagyok! Elmondhatatlanul.


Név: Gábor
Foglalkozás: pedagógus
Életkor: 35

1.Kérem, röviden írja le, milyen probléma megoldásáért fordult hozzám?
Barátnőm súlyos, gyógyíthatatlan rákbetegséggel küzdött és ezzel kapcsolatban az elvesztésétől való félelmem kapcsán, majd a halálát követően a gyászfeldolgozásábankértem segítséget.

2.Mi az, amit szívesen megosztana másokkal, a konzultációkkal kapcsolatban?
 Mit adott Önnek a kezelés/konzultáció?
Lelkileg vigasztalást, megnyugvást, és erőt adtak a találkozások.
Köszönöm Adriennek azt a segítségét, hogy könnyebb volt a barátnőmet elengedni, illetve a gyászfeldolgozást könnyebbé tudta tenni a számomra.

3.A mai felgyorsult világban özönlik az információ a reklám az emberekre, sokan szeretnék megtalálni azt a terapeutát, helyet, módszert, ahol segítséget kaphat.
Hogyan mutatná be –néhány mondatban – egy kereső embernek F. Deákné Balla Adrient, mint asztrológus-kineziológust és munkáját?

A kineziológiai kezelések négyszemközt, barátságos légkörben zajlottak. Sosem éreztem a kezelések során azt, hogy egy soron következő „beteg” már ott várakozna türelmetlenül az ajtóban, hanem maximálisan rám figyelt. A kezelések során mindig jutott elég idő a felmerülő kérdések megbeszélésére. Adrienn türelmesen meghallgatta a felmerült gondjaimat, és minden esetben tudott tanácsot adni, illetve segített a számomra érzelmileg elfogadhatatlannak, feldolgozhatatlannak tűnő fájdalmamat könnyebbé tenni, Megértő,türelmesen válaszolt, még azokban az esetekben is, amikor ugyanazt a kérdést tettem fel több alkalommal is, mivel voltak bennem olyan nehezen elfogadható, feldolgozható kételyek, amik esetén szükségét éreztem annak, hogy megerősítésre kerüljenek.

4. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak?
Bátran merem ajánlani Adriennt, ugyanis biztos, megfelelő tudással rendelkezik.


Név: Sz. Enikő
Vállalkozó
 30 éves
 
Nagyon sok helyen jártam már mire rátaláltam F. Deákné Balla Adrienre.
Így voltak már korábbi tapasztalataim, de amit itt kaptam az felülmúlhatatlan.
 Azt a felkészültséget és odafigyelést és minden egyes alkalomhoz való hozzáállást.
 Számomra lélek mentő volt, mert olyan útmutatást adott illetve ad a mai napig, amit ezelőtt soha senki.
 Hitelessége és kiegyensúlyozottsága teljesen egyedülálló.
 Kineziológiai kezelésre járok hozzá, így renegeteget oldást végzünk és ezáltal minden egyes alkalom után úgy érzem, hogy sokkal jobban vagyok.
 Nálam tényleg szerteágazó problémák voltak, amik ma már csak megoldandó feladatok lettek őszinte hála Adrienek!
 Szeretettel ajánlom mindenkinek!


Név:Renáta
Foglalkozás: Pénzügyi asszisztens    
Életkor: 31
 
1.Kérem, röviden írja le, milyen probléma megoldásáért fordult hozzám?
Karrier és gyermekvállalás közötti dilemma, veszteség

2.Mi az, amit szívesen megosztana másokkal, a konzultációkkal kapcsolatban?
 Mit adott Önnek a kezelés/konzultáció?
A folyamatos konzultációk  sokat segítenek, hogy megismerjem magamat, hogyan viselkedem, hogy reagálok dolgokra és ha még nem is tudom ezeket a reakciókat megváltoztatni, akkor is már fel tudom ismerni őket és ezekből a rossz állapotokból gyorsabban ki tudom magam rántani. Adri mindig nagyon jól felismeri a helyzeteket és tudja, hogy min kell dolgozni.  Ami tavaly még dilemma volt az ma már nem kérdés.

3.A mai felgyorsult világban özönlik az információ a reklám az emberekre, sokan szeretnék megtalálni azt a terapeutát, helyet, módszert, ahol segítséget kaphat.
Hogyan mutatná be –néhány mondatban – egy kereső embernek F. Deákné Balla Adrient, mint asztrológus-kineziológust és munkáját?
Irányt mutat, de saját magamnak kell dolgozni a megoldáson. Mindig tudja, hogy milyen módszer alkalmazására van szükség, épp csak beszélgetni kell a dolgokra, vagy tesztelünk. A teszteléseket szeretem a legjobban, mert a sejtmemóriából olyan dolgokat tudok meg, amit nem tudtam volna magam megfogalmazni, de teljes mértékben igazak.
Köszönet és hála mindenért, Adri.

4. Üzenet azoknak, akik még keresnek – hezitálnak?
Ne hezitálj, próbáld ki és jobban fogod érezni magad.


 

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Némelyikük elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek nekünk a webhely és a felhasználói élmény javításában (nyomkövetési sütik). Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e a sütik használatát vagy sem. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.